.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....
Home » , , » Csepregi Éva: "Azt kapjuk vissza, amit adunk"

Csepregi Éva: "Azt kapjuk vissza, amit adunk"

Written By Tamas on 2011. december 14. | 16:43

A Neoton Famíliával itthon több mint ötmillió, külföldön egymillió lemezt adott el. Legnagyobb sikerét a Yamaha Fesztiválon a Holnap hajnalig című dallal aratta. Csepregi Éva energiája kifogyhatatlan, és most is nagy koncertre készül a zenekarral.


Fergeteges koncerttel búcsúznak az évtől a Neoton Família sztárjai. Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János, valamint Heatlie Dávid, Lukács Andrea és Lukács László cirkuszi forgatagot teremtenek a Papp László Budapest Sportarénába. A december 27-i koncert egyfajta időutazás is lesz, hiszen a Neoton Família történetének egy- egy állomása régi felvételeken, fényképeken is megelevenedik majd a kivetítőkön. A jól ismert slágerek közül többet áthangszerelve, eddig még nem hallott formában hallhatjuk majd a koncerten, amelyről részleteket még nem árultak el, de annyi bizonyos, hogy egy szimfonikus zenekar is helyet kap a színpadon, és könnyen belekeveredhetünk egy latin forgatagba is. A hangulatot artisták, bohócok, légtornászok teszik még színesebbé, sőt a díszletek is ezt a fajta cirkuszi hangulatot varázsolják majd a helyszínre. Csepregi Évát a múltról, és a popzene jelen helyzetéről is faggattam.

– Mi van most a Neotonnal?
– Nem használjuk a Neoton Família nevet, kegyeletből. Jakab György, Juhász Marika és Erdős Péter már nem lehet velünk, illetve Pásztor László sem zenél már, így a „Neoton Família Sztárjai”-ként lépünk fel a régi dalokkal.
– Hogyan éled meg, hogy sorra jelennek meg a lemezeid, de különböző okok miatt nem jutnak már el olyan nagy közönséghez, mint régen?
– Ilyen világot élünk. A reklámozás hihetetlen pénzeket emészt fel, videoklipeket már nem készítünk, mert nem játsszák a televíziók.
- A Neoton idejében még százezer eladott példány után járt aranylemez, most pedig már ötezerért, és ezt a számot is nagyon nehéz elérni...
– Szerintem már nem is kellene aranylemezt kiadni, mert nem mérvadó. Ha megvesznek ötezer lemezt, az eljut ötvenezer emberhez az internetes letöltésekkel és a másolásokkal. Tisztában vagyok azzal, hogy egy lemez maximum nyolcszáz forintból elkészül, mégis négyezerbe kerül, mire az üzletbe kerül. Kevesen engedhetik ezt meg maguknak.
– Persze az is számít, hogy ki szerepel rendszeresen a bulvárlapok címlapjain...
– A bulvár nagyon belopózott az életünkbe. Sokszor nagyon kellemetlen tud ez lenni, de nem lehet kikerülni. Nekem mindig a koncertezés körül forgott az életem, kell hogy találkozzam az emberekkel. A bulvár a pletykákra épít, a sztárcsinálás pedig egy külön szakma. Nem lehet hosszan fenntartani valakinek a sikerét csupán sztorikkal, cikkekkel. Bob Dylan úgy ment fel a színpadra, hogy mondanivalója volt az emberek számára. Ez az igazi művészet: megfogalmazni azt, ami az embereket foglalkoztatja. Nekem is volt olyan periódusom, hogy szorongva léptem utcára, nem akartam csalódást okozni a rajongóimnak azzal, hogy smink nélkül láthatnak. Rájöttem, hogy akkor leszünk igazán felnőtt művészek, ha vállaljuk a korunkat, a ráncainkat, a történetünket, de a színpadra lépve át tudjuk törni ezeket a korlátokat. Eljön az ember életében az a pont, amikor lesz mersze megállni a színpadon, és nincs már szüksége semmi más show-elemre.
– Egy rólad szóló könyvben olvastam, hogy valaki megjegyezte, miért mosolyogsz mindig a lemezborítókon, minek örülsz folyton...
– Egyre inkább igazolja az élet, hogy azt kapjuk vissza, amit adunk. Ha derűt sugárzom magamból, akkor a jó dolgok is könnyebben megtalálnak. Nem mondom, hogy nem sírok néha én is magamban, de muszáj, hogy mosolyogjak az emberekre.
– Mi lehet az oka, hogy a Neotonnak sikerült áttörnie a határokon?
– Folyamatosan nagyokat álmodtunk, és megtanultuk, hogy minden elért eredménynek örülni kell. A távol-keleti és a spanyol vonal nagyon bejött nekünk, de voltak korlátaink. Akkoriban innen nagyon nehéz lett volna többet elérni. Nem akartunk más országból ugrani, mindig itthon maradtunk. Az is lehet, hogy talán öt évvel korábban kellett volna kezdenünk a terjeszkedést. Nem lehetett a keményebb hidegháborúban jobban nyüzsögni. Nehezen hittek bennünk itthon az emberek, de így is sikerült ezt a példátlan sikert elérnünk. Minden lehetséges, csak akarni kell!
 – De vajon miért nincs még mindig világsztárunk?
– Egyrészről ez valahol szégyen is, hogy egyetlen multinacionális cég sem kapott még ki egy zenekart vagy énekest, hogy kint befuttassák. Olyan tehetségeink vannak, mint Dukai Regina vagy Farkas Zsófi, sorolhatnám a neveket, és nem tudom megérteni, hogy a multicégek miért nem segítenek. A Princess vagy Edvin Marton kint is népszerű, de ezekben nincs akkora sztori, hogy címlapra kerüljenek. Az etnopophoz senki sem mer igazán hozzányúlni, pedig szerintem abban lenne a megoldás. Sebestyén Márta egyszer közreműködött a Deep Forest lemezén, és egyből Grammy-díjat kaptak érte.
 – Fiad, Dávid is lassan férfikorba ér, sőt a decemberi koncerten is ő ül a dobok mögött, nem félted ettől a pályától?
– Nekem fontos az ő boldogsága, de figyelek, nehogy baj érje. Remélem, hogy amit tőlem hall, azt tudja hasznosítani. Egyelőre a zene érdekli a legjobban. Zongorázik, gitározik, de a dob a kedvence.
– A végére tartogattam a legnehezebb kérdést: ha egyetlen dalt kellene választanod a saját repertoárodból, abból a több mint ötszáz dalból, amelyet elénekeltél, melyik lenne a legkedvesebb?
– A Smile again az első a kedvenceim között. Egy kanadai film betétdala volt, Japánban és Koreában a mai napig nagy slágernek számít. Ez áll a legközelebb a szívemhez.



Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger