.......SZÍNHÁZ, ZENE, IRODALOM, MOZI ...

.....minden egy helyen .....

Written By Tamas on 2012. január 15. | 13:53

„Pozitív beállítottságú ember vagyok” 
A Magyar Állami Operaház első magántáncosa, aki fiatal kora ellenére máris hihetetlen sikerszériát tudhat maga mögött. Bajári Levente tele van tervekkel, ötletekkel, sőt, már azt is tudja, hogy mit csinál majd nyugdíjas éveiben!





- Mikor jöttél rá, hogy érdekel a balett? Volt a családodban valaki, aki terelgetett a pálya felé?
- Édesanyám óvónő, az ő hallását, muzikalitását örököltem, édesapám pedig dobol egy beatzenekarban a mai napig is. Próbáltak terelni ebbe az irányba, zeneiskolába jártam Szolnokon, ott zongorázni tanultam, s bár a szorgalom megvolt, az ujjaim nagyon rövidek voltak ehhez a hangszerhez. Összejártunk egy baráti családdal, ott a középső lány a Balettintézetbe járt. Kisebb előadásokat tartott nekünk, és én elvarázsolódtam, de fogalmam sem volt még arról, hogy mi is ez. Aztán jött a felhívás a televízióban, hogy a Magyar Állami Balettintézet felvételt hirdet. Tízéves voltam akkor, és nagyon forszíroztam ezt. A szüleim tartottak tőle, de nem tudtak lebeszélni a tervemről. Nyolcszáz gyerekből vettek fel ötvenet. Felkerültem Budapestre, kollégiumba. Egész jól viseltem, de a mai napig köszönettel tartozom a szüleimnek a támogatásokért. Sokan azt gondolják, hogy le kellett mondanunk a gyermekkorunkról, de mi is ugyanúgy megéltünk mindent, csak sokkal komolyabb dolgok voltak a háttérben. Nagyon fiatalon kellett már az elhivatottság.
- Legendák keringenek a Balettintézetben levő fegyelemről…
- Szakmailag valóban nagyon komoly volt. Egy tízéves gyereket beszorítani ilyen szabályok közé… sokan abbahagyták az iskolát. Egyfajta verseny ez az egész lét, már ott is ment a könyöklés. Szerencsém volt, mert az én évfolyamomban ketten- hárman voltunk csak fiúk, akik célnak tűzték ki ezt a pályát. Másrészt a mestereim mindig dicsértek - bár az adottságaim nem voltak túl jók, és előképzettségem sem volt. Csak a tehetségbe tudtam kapaszkodni, és az vitt előre.
- A mestereidnek feltűnt, hogy sokra viszed majd?
- Látták, hogy keményen dolgozom, a jegyeimen is látszott, és versenyeken is jó eredményeket értem el. Tizenhat évesen már ösztöndíjas voltam az Operaházban, saját fizetéssel. Innen már egyenes út vezetett oda, ahol most vagyok. Szerencsém volt, élőben, közelről láthattam az akkori generációt, tőlük is nagyon sokat tanulhattam, és nekem nagyon gyorsan elindult a szekerem. Sokat táncolhattam Hágai Katalinnal, Volf Katalinnal, Szakály Györggyel, meghatározó pillanatok voltak ezek számomra, olyan partnerem volt, és olyan művészet áradt belőle, hogy abból csak tanulni lehetett.
- A könyöklés és a furkálás megmaradt?
- Megvan ez még a mai napig, velejárója ennek a szakmának, de ki tudom szűrni az ilyen dolgokat, és alapjáraton pozitív beállítottságú ember vagyok, ezért kevés ellenségem van.
- Sosem volt olyan pillanat, amikor hátat fordítottál volna a színpadnak, és eldobtad volna a spicc cipőt?
- Mindig szerettem rajzolni, és egyszer felvételiztem a Képző és Iparművészeti Főiskolára, de hála Istennek, nem vettek fel, így maradtam a balettnél. Szerencsémre csak egy komolyabb sérülésem volt, elszakadt a bokaszalagom, de néhány hónap pihenés, és depresszió után folytathattam a munkát. Valamiért nekem ezt kell csinálnom. Ha már táncolni nem fogok, akkor is mindenképpen színház közelben szeretnék maradni. Beleszerelmesedte ebbe az egészbe. Nem kifejezetten oktatásra gondolok, de a művészetemet valahogy örömmel átadnám a fiataloknak.
- Nem vonzottak a külföldi színpadok, társulatok?
- Voltak időszakok, amikor erősen gondolkodtam ezen, de itthon sorban olyan lehetőségeket kaptam, amikkel kint nem hiszem, hogy megkínáltak volna. Itt kell működnöm, dolgoznom, léteznem. Érzem, hogy kivételes helyzetben vagyok, látom, hogy kollégáknak nem megy ilyen könnyen. Aztán kaptam díjakat is, amik megerősítettek abban, hogy jó úton haladok.
- Koreográfusként is egyre gyakrabban halljuk a neved, mennyire foglalkoztat ez a tevékenység?
- Folyamatosan dolgozom a Balettintézetben, és koreográfusként is tevékenykedem már. Van egy műhelymunkánk, a Fiatal Koreográfusok Estje. Tökéletes lehetőség ez minden évben arra, hogy létrehozzunk pár előadást. Innen nőttem ki magam, és már részese vagyok nagyon komolyan. Van már mögöttem néhány sikeres előadás, melyekkel bejártuk a világot. Itt meg kell említenem Pazár Krisztina nevét, ő igazi jó barátom, és alkotótársam. Hét évvel ezelőtt kezdtünk együtt dolgozni azon az új stíluson, amellyel azóta is szórakoztatjuk a közönséget, és kapjuk sorban a visszajelzéseket, hogy ezt érdemes csinálnunk. Nem tartom még magam kiforrott alkotónak, ez egy folyamat, de ha több időm, energiám lesz, akkor szeretnék ezzel bővebben is foglalkozni.
Bajái Levente és Pazár Krisztina
- Kedvenc szerep?
- Mindig különös szeretettel fordulok Seregi László Rómeó és Júlia című előadása felé, melyet huszonhárom évesen kaptam meg a mestertől. A mai napig táncolom. Nagyon nehéz, összetett figura, erőteljes érzelmi váltásokkal, melyek színészként, technikailag is komoly feladatot jelentenek. Az éve során minden szereplő érik, ma már én is másként játszom, mint régen, de remélem, hogy néhány évig még el tudom hitetni a közönséggel, hogy én vagyok Rómeó. A szerepkörömet tekintve inkább a karakteres figurákat szoktam megformálni. Ezeket kicsit talán érdekesebbnek is tartottam. A művész rész mindig erősebb volt nálam a technikánál, ezért képes vagyok teljesen elmerülni egy- egy szerepben. A Hófehérkében például a boszorkányt alakítom, ugyanakkor eltáncolom Karenint is, vagy az Elfújta a szélben Rhett Buttlert is. Mindegyik a szívemhez nőtt. Nagy érdeklődést mutatok a teljesen modern dolgok felé is. Nem kifejezetten a kortárs színházra gondolok, bár mostanában több ilyen felkérést is kaptam. Dolgoztam már Ladányi Andreával, Horváth Csabával, és nagyon élveztem ezeket a kirándulásokat. Ezeket kiegészítik egy táncos karrierjét. Áprilisban is lesz a Nemzeti Táncszínházzal egy közös munkám.
- Mire készülsz most, mi vár rád az év első felében?
- Januártól beindul a modern estünk, aztán Rosszul őrzött lány, Hattyúk tava felújítás, Don Quihote, Makrancos Kata, Hófehérke és a hét törpe… rengeteg munka vár rám.
- Említetted, hogy szeretsz rajzolni. A jelmez, vagy díszlettervezés ne vonz?
- Gyakorolom is ezt a mai napig, a mi darabjainkhoz mi tervezzük a jelmezeket, vagy ha leülünk konzultálni a jelmeztervezővel, akkor is erős behatással vagyok rá. A jövőben biztosan kipróbálom majd magam ilyen téren is. Nyugdíjas éveire tervezem, hogy majd közelebbi kapcsolatba kerülök az ecsettel, és festegetni fogok.
- Álmok, vágyak?
- Több álmom is van. Most felcsillant a remény, hogy visszahozzák az Anyegint, amiről egyszer mér lemaradtam. Azt mindenképpen szeretné egyszer eltáncolni. Tulajdonképpen már most elégedett vagyok a karrieremmel, hiszen rengeteg gyönyörű szerep és munka van mögöttem.
- A feszített tempó mellett jut időd magánéletre is?
- A próbarend folyton változik, sokat vagyunk a színház épületében, ehhez nehéz egy társnak alkalmazkodnia. Pontosan ezért gyakran alakulnak ki párok a társulaton belül, mert sok időt töltünk együtt. Én kifejezetten ragaszkodom ahhoz, hogy jusson időm pihenésre, feltöltődésre, utazgatásokra. Nem érzem, hogy le kellene mondanom valamiről, vagy hogy hiányozna bármi fontos az életemből. Vannak szabad estéim. Fekszem egy távirányítóval a kezemben, vagy zenét hallgatok, esetleg az interneten garázdálkodom, vagy a barátaimmal szervezünk közös programokat, moziba járunk. Most eladtam a lakásomat, ezzel kapcsolatban is lesz dolgom bőven.
- A balett művészekért mennyire rajonganak most?
- Ha csak a médiát nézem, most a celebek a sztárok, akik sokszor semmit nem tesznek le az asztalra. Felháborító, hogy a Kossuth-díjas balett művészekről az emberek nagy részének fogalma sincs. Nem feltétlenül vágyom én olyan szintű sztárságra, zaklassanak az utcán, vagy hogy ne élhessem az életemet nyugalomban, de nekem is vannak rajongóim. Megkeresnek, megvárnak előadás után, aláírást kérnek, gratulálnak, közösségi oldalakon írnak. Ettől sosem zárkózom el, ezt tudni kell kezelni. Nálunk a sztárság nem működik, régen más volt az elismerés is, és olyan szintre emelték a kollégákat, ami megillette őket. Azzal is tisztában vagyok, hogy ettől a világtól sokan eltávolodnak, sok ismerősöm van, aki életében ne járt az Operaházban…
- A fekete hattyú című amerikai film miatt talán jobban odafigyeltek rátok, hiszen abban elég mélyen bemutatják a balettosok világát, még ha thrillerbe ágyazva is…

- Megoszlik a véleményem erről. Nem feltétlenül reális képet mutattak abban a filmben, egy hollywoodi produkcióról van szó, folyamatosan túlzásokba estek, de közben mégis hasznos volt, hiszen foglalkoztak velünk. Talán valaki pont emiatt ment el, és nézte meg A hattyúk tavát. Fontos, hogy többet foglalkozzanak a kultúrával, és nem csak a közszolgálati tévékben.
- Hamarosan újra lesz Szombat esti láz az RTL Klubon. Ha téged kérnének fel zsűritagnak, elvállalnád?

- Azonnal rábólintanék, mert ezzel is a táncnak csinálnék reklámot. Ha ilyen formában lehet támogatni a kultúrát, akkor miért ne?

Share this post :
 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2011. KultúrZsiráf - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Published by Mas Template
Proudly powered by Blogger