KultúrZsiráf

-          Mennyiben más az új könyv, mint az előző?

-          Miklós Tibor: - Sokkal személyesebb, hiszen ez egy interjú kötet, amit éveken keresztül vettünk fel Czirák Ádámmal, egykori asszisztensemmel. Mondhatom, hogy az egész eddigi életem benne van,  ezen belül a Rock Színház története, és jó néhány az írással, rendezéssel, a musicallel kapcsolatos egyéb téma is. Úgy éreztem, hogy tartozom még ezzel a könyvvel mindazoknak, akik a műfajt szeretik, akik érdeklődnek irántam, és akik számára izgalmas, hogy hogyan csináltuk ezt az egészet. El akartam mondani, hogy látom a műfaj helyzetét, milyen veszélyeket érzek, mit kéne csinálni még, hogy ne váljon értéktelenné, a rosszkedvű kritikusok céltáblájává.

-          Ez előadás függő, hiszen egy musicalt lehet zseniálisan, és rettenetesen is színpadra tenni…

Miklós Tibor:  - Darabválasztás, ízlés, szereplő választás kérdése mindez. Nem elég a sok pénz, sőt, ha van egy komoly büdzsé, akkor az csábíthat arra is, hogy megmaradjunk csupán a külsőségeknél. Sajnos nagyon sokfelől lett ez a dolog elrontva. Van egy általános értékvesztés a társadalomban, azon belül a kultúrában. A közönség ízlésének alsó határát szinte tudatosan nyomják egyesek lefelé.

-          Pedig a zenés színház most rendkívül népszerű…

Miklós Tibor:  - Ahogy írtam, a csapból is musical folyik, de a víz gyakran emberi fogyasztásra alkalmatlan. Mikor mi ezt elkezdtük itthon, talán túl is komolyan vettük a műfajt.  Mélységes alázattal nyúltunk irodalmi művekhez. Azóta is azt vallom, hogy nem lehet olcsó zenével megközelíteni Tolsztojt, Gárdonyit, Molnár Ferencet…

-          Nemrégiben Szabó Magda klasszikusát, az Abigélt vittétek színpadra musical formában. Az írónő látta még a kész darabot?

Miklós Tibor:  - Sajnos a bemutatón már nem lehetett jelen, de ő maga adott engedélyt a feldolgozásra. Nagyon kíváncsi lettem volna a véleményére. Ha én egy ilyen munkába belefogok, akkor az eredeti szerző szellemi gyermekének érzem magam, és egy spirituális kapcsolat alakul ki köztem, és az alapmű írója között. Igyekszem maximálisan hű maradni a műhöz, bár ez különösen nehéz a fordításoknál a nyelvi korlátok, a szótagszám, és az énekelhetőség miatt. Mégis azt mondom, hogy meg lehet ezt csinálni, és a magam munkái közül is azokra vagyok a legbüszkébb, amelyek nagyon közel vannak az eredetihez. Küzdelem ez, tízszer elvérzem egy nap alatt, de inspirál, és nagyon élvezem ezt a fajta munkát. Az új könyvben például arról is szót ejtek, hogy miért írtam át négyszer is a West Side Story magyar szövegét.

-          A Musical! című könyv kapcsán mi volt a legszebb, vagy legmeghatóbb, amit kritikaként kaptál?

Miklós Tibor:  - Talán el sem hiszed, de csak jó kritikákat kaptam a könyvre. A szakma is felsőfokon beszélt róla mindig, és a közönségtől is nagyon szép vélemények jutottak el hozzám.

-          Pár éve beszélgettünk arról, hogy nem igazán tudnak érvényesülni az új magyar szerzők, és ez sajnos azóta sem változott…

Miklós Tibor:  -  A felkapott szerzők sorsa is egyre nehezebb. A színházak nem mernek kockázatot vállalni egy új magyar bemutatóval.  Inkább megvesznek egy hatod rendű külföldi darabot, ami megy már Londonban, vagy Párizsban. Nagyon szomorú ez. De látod, nem adjuk fel! Nemrég volt a Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai című családi darabunk bemutatója, most éppen három darabhoz írok szövegeket, Kocsák Tiborral a Kincskereső kisködmönön dolgozunk, Naszvagyi Tamással Kapcsolatok címmel írunk egy új rockmusicalt, és Tóth Péterrel is új munkába kezdtem, ez egy Pirandello- adaptáció: Hat szerep keres egy szerzőt. Kész a Casanova rózsái című operám is, amelyet Vivaldi zenéire írtam. Amíg van energiám, addig csinálom…

-          Anikó, te hogy viseled, hogy egy fanatikussal élsz egy fedél alatt? A musicaleken kívül másról is tudtok beszélgetni?

Nagy Anikó: - Ritkán! Nem tud nyugodni, és ez sajnos nem minden értelemben jó. Ígérgeti, hogy segít a ház körüli munkákban, de ez végül mindig rám marad. Egyébként a hivatásommal kapcsolatban én is megszállott, és az önkínzásig igényes vagyok.

-          Évtizedek óta várjuk, hogy megjelenjen egy újabb lemez tőled. Most ugyan egyszerre négyet is kaptunk, de miért kellett erre ennyit várni?

Nagy Anikó:  - Nekem eszembe sem jutott, hogy új albumot csináljak. Tibinek pattant ki az agyából az ötlet. Nem is beszélte meg velem, egyszerűen tényként közölte, hogy akkor mi most készítünk egy életmű albumot. Persze, nem kellett sokáig győzködnie… 

-          81 musical-dal került ebbe a fekete dobozba, négy lemezen. A repertoárod azonban ennél is jóval nagyobb. Nehéz volt a válogatás?

Nagy Anikó:  - A legnagyobb bánatom a munka során az volt, hogy nem vehettünk fel minden dalt újra. Szeretem az aktuális énemet megmutatni, de ez szerintem általános színészi gondolkodás. Bele kellett törődnöm, hogy anyagilag ezt nem lehet megoldani. Így aztán a dalok fele eredeti felvétel, a többi viszont teljesen új. Volt néhány dalom, amit már évekkel ezelőtt felénekeltem, de eddig nem jelentek meg, most ezek is bekerültek a dobozba. Visszatérve a kérdésedre, még így is le kellett mondanom pár dalról, amit szerettem volna betenni ebbe a gyűjteménybe. Ilyen például a legelső zenés szerepem, a Candide című Bernstein darab, melyben 1979-ben játszottam. Szívesen kipróbáltam volna, hogy azokat a dalokat most hogyan éneklem újra. Elkerülhetetlen volt, hogy helyet kapjanak a válogatásban az Anna Karenina, a Nyomorultak, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Sztárcsinálók, A krónikás, vagy éppen a Kiálts a szeretetért! című darab dalai, hiszen valahol ezek mind az én nevemhez köthetőek. Nagy szerelmem a Jentl című darab, melynek dalai CD-n még sosem jelentek meg. A bemutató idején dupla kazettán adtuk ki, de most az eredeti hangszerelésű alapra újra felénekeltem az előadás mind a nyolc dalát.

-          Ha csupán egyetlen dalt választhatnál ebből a több tucatból, melyik lenne a kedvenced?

Nagy Anikó: - A Streisand-őrületemből fakadóan azt a Sondheim dalt választanám, ami igazából két dal. Sondheim kifejezetten Streisand számára a Sweeney Todd, és a Company című darabok egy- egy betétdalát összedolgozta. Fantasztikus lett a végeredmény, és aki az én előadásomban is kíváncsi rá, az meghallgathatja a harmadik lemezen.

-          Eddig nyolcszázhatvanötször játszottad eddig a Jentl- t. Mennyiben változott az előadásod az évek során?

Nagy Anikó: - Amennyiben én is más lettem. Tapasztalatokat szereztem, eljutottam odáig, hogy a legegyszerűbb eszközökkel a természetes létezésemet tudom, és merem adni ebben a szerepben. Nem nagyképűségből mondom, de úgy érzem, hogy sokkal jobban éneklek, mint évekkel ezelőtt…

-          Ezt én is így gondolom, ehhez képest mégis azt érzem, hogy nem kezel téged a szakma ott, ahol tartanod kellene ilyen tehetséggel, és múlttal a hátad mögött. Nem keserít ez el?

Nagy Anikó: - Beledöglős vagyok, ami a munkát illeti, de sosem kopogtattam, nem könyököltem…

Miklós Tibor:  - Tudod, vannak színházak, akik soha az életben nem fogják megbocsátani, hogy volt egy Rock Színház, voltam én, és volt Anikó… Senkit sem akarok megbántani, de sokan szeretnének meg nem történtté tenni minket, közben a mi sikerünket fölözik le a mai napig.  Megkerülhetetlen az, amit mi csináltunk. Ahogy te emlékszel a Rock Színházban látott darabokra, addig nem felejtik el azokat mások sem és nem lehet elkerülni az összehasonlítást a mai produkciókkal szemben.

-          Valóban, sokan sóhajtunk fel egy- egy előadás után, hogy bezzeg anno a Rock Színházban…

Miklós Tibor: - Ez van…

Nagy Anikó: - Tény, hogy a mai napig ezt érzem én is…

-          A szövegíró számára ajándék, hogy egy ilyen nagy tehetségű művésznő a felesége?

Miklós Tibor: - Anikó tökéletes partner a megvalósításban, ugyanakkor a legfontosabb kontroll számomra. Ő azokat a hangokat is meghallja a nehezebb zenékben, amiket én nem. Mindig ő az első, akinek megmutatom a munkáimat. Bele is szól, ha szerinte valamit máshogy kellene megírnom…

Nagy Anikó: - A mai napig vannak vitáink, hiszen Tibi nehezen viseli a kritikát…
Miklós Tibor: - De tisztelem az ízlését, és ha morogva is néha, de kijavítom a hibákat.

-          A tanítás mennyire kompenzálja a színpad hiányát?

Nagy Anikó: - Nagyon erős a kritikai érzékem, sokszor magammal szemben is, de közben bizonytalan is vagyok. Féltem belevágni a tanításba, de utóbb rájöttem, hogy én magam is mennyit tanulok egy- egy ilyen óra során. A társulatunknál végzett énekmesteri munkáimon túl most már csak a Karaván Alapítványban tanítok hátrányos helyzetű gyerekeket. Missziómnak tartom ezt a munkát. Tizenöt éves a legidősebb tanítványom, és óriási sikerélményem, hogy megtanultam pici gyerekeket tanítani.

-          Meg tudsz hatódni a tehetségtől?

-     Nagy Anikó: - Jaj, nagyon! Ha valamelyik gyerek nagyon jó hangokat ad ki magából, akkor nem bírom ki, hogy meg ne megpusziljam.

      - Nézed a tehetségkutató műsorokat?

Nagy Anikó: - Régen függő voltam, minden epizódot felvettem, hogy akkor sem maradjak le, ha éppen előadásunk van a TV- adás idején. Most már másról szólnak ezek a műsorok, nem is nézem őket.

Mikós Tibor: - Felháborító, hogy egyórányi műsoridőből harmincöt perc a zsűri a lelkéről szól! Személyesen ismerem Nagy Ferót, Keresztes Ildit, Malek Andreát, kedvelem is őket, de ezeknek a műsoroknak a gyerekekről kellene szólni. Az a szerencse, hogy azért sok tehetséges fiatal is feltűnik ezekben a műsorokban, akik színészileg is érzékenyek, és taníthatók. Nekik van jövőjük a szakmában. Dér Henivel, Tóth Verával, Tóth Gabival vagy Puskás Petivel például többször dolgoztunk együtt. Keményen melóznak, öröm látni, hogy mennyit fejlődnek, és megtanulták, hogy a pillanatnyi csillogás hamar elmúlik, de csakis alázattal lehet hitelesnek maradni a színpadon. De ugyanilyen lelkesedéssel kell szólnunk azokról a fiatalokról, akik kevésbé ismertek a nagyközönség számára, ám erősségei a társulatunknak. A volt, és jelenlegi akadémisták, mellettük Zentai András, Kiss Ernő, Ekanem Bálint Emota, és büszkén mondhatom Eponin lányunk is, aki most már meghatározó szerepeket játszik.

… ezen a ponton csatlakozik a beszélgetésünkhöz Dér Heni. A Megasztárban megismert énekesnőt most is Anikó korrepetálja Tibor egyik darabja kapcsán. Kikerülhetetlen a kérdés, hogy az ifjú sztár hogyan vélekedik a „mesterekről”…

Dér Heni: - A Tom Sawyer-ben láttam először színpadon Anikót. Korábban is szerettem hallgatni a hangját, de akkor tudatosult igazán bennem, hogy micsoda kincs ő! Alig vártam, hogy találkozhassam vele. Rengeteget tanulok tőle, például arról is, hogy hogyan kell karban tartanunk a hangunkat. Bármilyen magas hangot könnyedén kiénekel, magával és velünk szemben is maximalista, minden részletre odafigyel -ez bámulatos számomra. Tibor dalszövegei pedig annyira szépek, hogy igazán öröm ezeket énekelni a színpadon. Szerepet már írt nekem, játszom a rendezésében, és remélem, hogy egyszer majd egy slágert is kapok tőle.